Az emberi agynak üzeneteket küldő, „beszélő lézersugarak”
2020. szeptember 23. írta: Nexus Magazin

Az emberi agynak üzeneteket küldő, „beszélő lézersugarak”

beszelo_lezersugarak.jpg

Talán egy kicsit úgy hangzik, mint amivel eddig csak sci-fi filmekben találkozhattunk, de a Pentagon tudósai mégis azt állítják, hogy mindössze néhány évre vagyunk azoktól a „beszélő lézerek”-től, amelyek különböző üzeneteket képesek egyenesen az agyunkba sugározni.

Létezik egy, nem halálos fegyverek kifejlesztésére létrehozott csapat, a Joint Non-Lethal Weapons Directorate, amely olyan lézerfegyverek kidolgozásával foglalkozik, amelyek képesek teljesen tiszta beszédtöredékeket továbbítani, nagy távolságokba is.

Az egyik ilyen típusú fegyver, amin jelenleg dolgoznak, egy ún. „lézerindukált plazmahatást” alkalmaz, amit úgy kell elképzelni, hogy kilőnek egy nagy teljesítményű lézersugarat, ami egy lézergolyóvá áll össze. Ezután kilőnek egy másik lézersugarat, amellyel megremegtetik ezt a plazmát, ezáltal pedig hanghullámok képződnek. Ha már elegendő lézerfényt lőttek ki a megfelelő frekvenciákon, akkor a plazma vibrációja az emberi beszédhez hasonló hangot fog kibocsátani. Ez a technológia rendkívül jól használható a katonaságnál, amikor például konkrét célszemélyek számára szeretnének valamilyen figyelmeztetést vagy üzenetet elküldeni anélkül, hogy saját magukat bármiféle kockázatnak tennék ki.

A Military Times arról számol be, hogy ennek a fegyvernek a katonai alkalmazásra szánt változata akár öt éven belül rendelkezésre állhat. Bár az üvegen keresztül az épületek belsejébe is bejut, a szilárd falakon egyelőre még nem képes áthatolni. Ezért a technológiát jelenleg leginkább a statikus területek, például állandó beépítésű, előretolt támaszpontok védelmére lehet a legjobban felhasználni, a szakértők véleménye szerint.

Ezek a lézerek és plazmagolyók alkalmazhatók lennének például a határsávok biztosítására is ahelyett, hogy az adott területre csapatokat küldenének ki, akiknek személyesen kellene közölniük a határsértőkkel, hogy ne mozduljanak. Az új technológia segítségével egyszerűen és egyértelműen ki lehetne adni a hangutasításokat: „Állj, vagy lövünk!”

A Pentagon tudósai azt remélik, hogy ki tudják fejleszteni a lézernek egy olyan változatát, amely több száz kilométerre is képes tisztán hallható üzeneteket sugározni. Egy ilyen lézerrel még egy repülőgép fedélzetéről is továbbíthatók lennének a parancsok.

Multifunkciós lézerek tervei

Ezek a lézerek képesek az embert hővel is megcélozni, amelyeket úgy lehet érzékelni, mintha mikroszkopikus tűszúrások érnének bennünket, a ruhánkon keresztül. Ez egy nagyon kellemetlen érzetet idéz elő, amely arra készteti a célszemélyt, hogy azonnal és nagyon gyorsan odébb menjen arról a helyről, ahol éppen tartózkodik. Bár azt állítják, hogy ezek a lézer által fúrt kis lyukak nem tesznek bennünk semmiféle kárt, azonban olyan idegválaszokat képesek elindítani a szervezetünkben, amelyek rendkívül kellemetlen érzést és rossz közérzetet váltanak ki bennünk.

Miközben a hagyományos villanógránátok általában csak egy-két hangos robbanást bocsátanak ki, addig ugyanez a lézer folyamatosan működő villanógránátként is alkalmazható, amely a hangok ismétlődő előidézésével megzavarja, és dezorientált állapotba hozza az embert.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (Massachusetts Institute of Technology – MIT) kutatói pedig a beszélő lézerek egy olyan változatán dolgoznak, amely a polgári lakosságra fókuszál. Az általuk elkészített prototípus, amelynek leírása az Optics Letters akadémiai folyóiratban is szerepelt, egy olyan lézersugarat használ, ami vízmolekulákat juttat a levegőbe, a célszemély füle közelébe. Ezek előre kiszámítható molekuláris ütközéseket hoznak létre, amelyek azután hanghullámokat generálnak. A kutatók azt mondják, hogy ezeknek a lézereknek a segítségével még egy zsúfolt helyiségben is üzeneteket lehet küldeni meghatározott személyeknek vagy az ott-tartózkodó egyéneket figyelmeztetni lehet valamilyen veszélyre.

A cél most az, hogy létrehozzanak egy olyan egységes rendszert, amely a különböző effektusok – mint például hő, fény és zaj – valamennyi típusát képes ötvözni, és ezzel fel tudnák váltani azokat a jelenleg használt, nem halálos fegyvereket, amelyek ugyanezeket a hatásokat csak külön-külön tudják előidézni.

Annak az ötlete, hogy egy biztonságosabb lehetőséget tudunk biztosítani a katonaság számára az üzenetek elküldésére, amellyel nem kockáztatják az életüket vagy azt, hogy bajuk essen, tényleg egy jó dolog. De mint ahogyan sok új találmány kifejlesztését is nemes célok vezérelték, nem nehéz elképzelni, hogy a beszélő plazma lézergolyók kilövése esetleg majd még rosszul is végződhet. Vajon milyen dolgok megtételére késztethetik az embereket ezek a hangok, ha ez az új találmány rossz kezekbe kerül?

 

A cikket írta: Cassie B.

(Forrás:sciencenews.org)

 

Címlapfotó:NewsTarget.com,NaturalNews.com

A bejegyzés trackback címe:

https://nexusmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr3716212350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

]{udarauszkasz 2020.09.25. 08:50:20

A mai vilag kezd egy paranoid skizofren remalmaira hasonlitani.

steery 2020.09.25. 13:00:44

Számos tényezőtől függ, hogy működhet-e egy ilyen távolba hangkeltés. A levegő mozgása (szél), páratartalma (köd), az eső, hó, por (szmog), füst (csatatéren), homok (sivatagban), a levegőben ott röpködő rovarok, madarak, drónok, falevelek és egyebek mind ronthatják a hangsugárzó plazma hatásfokát (hangerő, hang tisztasága) és azt, hogy milyen messzire lehet ellőni (a számtalan terepakadály közt igazi rémálom lesz használni). Arról nem beszélve, hogy plazma az egy igen forró valami (széteső részecskefelhő). Ha valakinek a füle mellé fókuszálnak egy ilyet, nem fogja szénné égetni a palit? Megégeti a haját, bőrét, ruháját, tönkreteszi a fülhallgatóját, mobilját, felhevíti az ékszereit, sisakját, szemüvegét, stb.
Szóval nem eszik olyan forrón a lézeres plazma hang generátort, mint gondolnánk...
süti beállítások módosítása
Tudomány és technológia Egészség Ökológia Család Elme és lélek Titkok és jelenségek