A koronavírus elleni vakcina
2020. május 08. írta: Nexus Magazin

A koronavírus elleni vakcina

Robert F. Kennedy Jr. reagálása Bill Gates kötelező védőoltásra vonatkozóan tett kijelentéseire

Az elmúlt hetekben, ahogy a világjárványkrízis egyre mélyült, Bill Gates folyamatosan interjúkat adott, amelyek során időről-időre mindig elmondta a világnak, hogy a jelenlegi helyzetre egyetlen megoldás létezik, amely nem más, mint egy új vakcina… mindenkinek. Nemrégiben úgy nyilatkozott a CBS-nek, hogy a nagyobb tömegeket érintő gyülekezéseket „opcionálisan” fogják elbírálni, egészen addig, amíg forgalomba nem kerül a védőoltás.

„…Tudja, rendkívül fontos, hogy ne csak száz milliónyi, hanem szó szerint milliárdnyi álljon rendelkezésre ezekből a vakcinákból, mert ez egy globális probléma…”

„…ez egy óriási gazdasági sokkhatás,… és ez jelentősen módon változtatja meg a magatartásunkat…”

„a nagy, nyilvános összejövetelek érzése, igazán úgy hiszem, hogy amikor már megkaptuk az oltást, akkor ezek a fajta félelmek, és az ezáltal megváltozott magatartás, határozottan hasonló lesz majd ahhoz, mint amilyen még azelőtt volt, hogy ez elkezdődött…”

„…azok a tevékenységek, ahol nagyobb tömegek jönnek össze, amelyek bizonyos értelemben talán opcionálisabbak, szóval amíg meg nem történik a széles körben elvégzett vakcinázás, addig ezek a tevékenységek ilyen formában lehet, hogy nem valósulhatnak meg ismét, egyáltalán…” (Bill Gates)

rfk5.jpg(Fotó:geralt/Pixabay)

A burkolt célzás tehát a következő: amikor kifejlesztik az új vakcinát, majd tömegesen legyártják azt, akkor nem szükségszerűen lesz kötelező jellegű, viszont minden más dolog az életünkben, mint például a közösségi (munka, iskola?) és társadalmi tevékenységek, egyfajta privilégiummá fognak válni, amelyet az állam adományoz majd, azzal a feltétellel, ha beadatjuk magunknak az új védőoltást.

Napjainkban a védőoltások biztonságosságára vonatkozó információk egyikét képezik a leginkább cenzúrázott témáknak az interneten, Robert F. Kennedy Jr. – az 1963-ban meggyilkolt amerikai elnök, John Fitzgerald Kennedy unokaöccse - pedig már évek óta élharcosa annak a mozgalomnak, amely fel kívánja hívni a közvélemény figyelmét erre a kérdésre. Robert F. Kennedy Jr. a gyermekek egészségének védelmében alapított szervezet, a Children’s Health Defense, elnöki posztját tölti be, és nemcsak felhívja a világ figyelmét a védőoltások veszélyeire, de a legelhivatottabban képviseli is azoknak a gyermekeknek a jogait, akik a vakcinázás következtében szenvedtek egészségkárosodást.   

Robert F. Kennedy Jr. legutóbb ki is nyilvánította véleményét Bill Gates-nek azon elképzelésével kapcsolatosan, amely milliárdnyi ember koronavírus ellen történő vakcinázását vetíti előre, és amelynek első, vagyis a kísérleti nyulakból álló csoportja, természetesen a fejlődő országok népei közül kerülne kiválasztásra. Ami azt illeti, két francia orvos nemrégiben el is magyarázta egy élő TV adás során, miért éppen az Afrikában élő emberek lennének a legjobb tesztalanyok a vakcina kipróbálására:

Jean Paul Mira: „- Ha lehetek provokatív, nem Afrikában kellene ezt a vizsgálatot elvégeznünk? Ahol nincsenek maszkok, nincsenek kezelések, mesterséges lélegeztetés? Egy kicsit ahhoz hasonlóan, mint ahogyan az néhány AIDS-re vonatkozó tanulmány esetében történt, amikor prostituáltakon teszteltek néhány dolgot, mivel náluk jóval magasabb a betegségnek való kitettség, és nem védekeznek. Ön mit gondol erről?”

Camille Locht: „- Igaza van. Gondolkozunk egy párhuzamosan elvégzett vizsgálaton Afrikában, ugyanezen megközelítés alapján BCG oltással illetve placebóval. Úgy hiszem, készül egy ajánlattételi felhívás. Nem tudom, hogy ezt közzétették-e már, vagy még nem. Valójában mi is nagyon komolyan gondolkozunk ezen.”

(Később Jean Paul Mira nyilvánosan is elnézést kért a megjegyzéseiért. Sokan a YouTube-on keresztül adtak hangot felháborodásuknak az orvosok között lezajlott párbeszéd miatt.  – a szerkesztő.)

Robert F. Kennedy Jr. nemrégiben az Instagramon közzétett nyilatkozatában emeli ki azt a tényt, hogy Gates alapítványának (Bill & Melinda Gates Foundation) irányításával zajlottak már ehhez hasonló programok Indiában, amelyek a résztvevőket illetően katasztrofálisnak bizonyultak.

rfk4.jpg

Robert F. Kennedy Jr. (Forrás:childrenshealthdefense.org)

Néhány részlet Robert F. Kennedy Jr. észrevételei közül:

A vakcinák egy stratégiailag átgondolt, emberbaráti jótékonykodás eszközei Bill Gates számára, amelyek arra szolgálnak, hogy táplálják az oltóanyagok gyártásában érintett üzleti vállalkozásait, és biztosítsák számára a diktatórikus irányítást a globális egészségpolitika felett – a vállalati neoimperalizmus lándzsahegye.

Gates vakcinák iránti megszállottságát a magát Messiásnak vélő meggyőződés szítja, mely szerint ő arra rendeltetett, hogy a világot a technológia által védelmezze meg, és hogy egy istenszerű lényként az alatta álló emberek életével kísérletezzen.

Gates 1,2 milliárd amerikai dollár kíséretében ígéretet tett arra, hogy végleg megszünteti a gyermekbénulást Indiában, majd az ellenőrzése alá vonta India Nemzeti Tanácsadó Testületének (National Advisory Board - NAB) irányítását, és kötelezővé tette, hogy minden 5 év alatti gyermeknek a korábbi 5 gyermekbénulás elleni oltás helyett 50 vakcinát adjanak be. Az indiai orvosok a Gates-kampányt hibáztatták a vakcinatörzs okán bekövetkező, pusztító gyermekbénulás-járvány miatt, amely 2000 és 2017 között 496 000 gyermek bénulásához vezetett. 2017-ben az indai kormány véget vetett Gates vakcina-rezsimének, amikor kitessékelte Gates-t és bandáját a NAB-ból. A gyermekbénulásos esetek száma pedig látványosan lecsökkent.

2017-ben a WHO, vonakodva ugyan, de elismerte, hogy a világméretű gyermekbénulás-járványt legfőképpen egy vakcinatörzs okozta, a Gates-féle Védőoltás Programból eredően.

2014-ben a Gates Alapítvány finanszírozta a GSK malária elleni, kísérleti védőoltásának kipróbálását, amely 151 afrikai csecsemő halálát okozta, illetve 5 049 gyermek közül 1 048 esetében idézett elő súlyos mellékhatásokat, így például paralízist, agyvérzést és lázgörcsöt.

Egy 2017-ben készített tanulmány (Morgensen et. Al. 2017) kimutatta, hogy a WHO közkedvelt DTP vakcinája több afrikai gyermek halálát okozta, mint azok a betegségek, amelyek állítólagos megelőzésére kifejlesztették azokat.

A beoltott lánygyermekek között tízszer magasabb volt az elhalálozási ráta, mint az oltásban nem részesülő társaik körében. Gates és a WHO megtagadta a halálos vakcina forgalomból történő kivonását, amelyet a WHO afrikai gyermekek millióira erőltet rá minden évben.

A közegészségügy támogatói világszerte azzal vádolják Gates-t, hogy eltéríti a WHO-t a cselekvési programjában szereplő, olyan projektektől, amelyek bizonyítottan képesek a fertőző betegségek kialakulásának megfékezésére, vagyis a tiszta ivóvíz, a higiénia, a megfelelő táplálkozás és a gazdasági fejlődés biztosítását célzó erőfeszítéseket. A közegészségügy szószólói azt hangoztatják, hogy Gates úgy irányítja a WHO rendelkezésére álló erőforrásokat, hogy azok az ő saját, személyes fétisét szolgálják – vagyis azt a megközelítést, miszerint a jó egészség kizárólag egy injekciós tűn keresztül érhető el.

Azon felül pedig, hogy emberbaráti jótékonykodását használja fel arra, hogy ellenőrzése alatt tartsa a WHO-t, az UNICEF-et, illetve a „Vakcina Szövetség”-et, vagyis a GAVI-t (The Vaccine Alliance), valamint a PATH-t (vagyis „Ösvény” - egy non-profit szervezet, amelynek mottója: „A jobb egészség viszi előre az emberiséget”), Gates olyan gyógyszergyártó cégekbe fekteti be a pénzét, amelyek oltóanyagokat állítanak elő, illetve olyan cégcsoportokat támogat, amelyek a gyógyszeripar élvonalának terebélyes hálózatát megalkotva, félrevezető propagandát közvetítenek, csaláson alapuló tanulmányokat jelentetnek meg, valamint megfigyeléseket és pszichológiai hadviselést folytatnak azok ellen, akikben felmerül a bizonytalanság a vakcinákkal szemben. Ezek a vállalatok Gates hatalmát és pénzét használják fel arra, hogy elhallgattassák az eltérő véleményeket, és kikényszerítsék az engedelmességet. A napjainkban zajló, non-stop csak a gyógyszeripar reklámozását megtestesítő szereplései során Gates-t jókedvre deríti, hogy a COVID-19 által előidézett válság lehetőséget biztosít majd számára, és a harmadik világban kipróbált vakcina-programjait az amerikai gyermekekre is ráerőltetheti.

Az Egyesült Államok leghosszabb múltra visszatekintő, hetente megjelenő magazinja, a The Nation, weboldalán jelent meg márciusban egy cikk, a következő címmel: „Bill Gates a gazdagoknak ad (saját magát is beleértve) – Bill Gates könyörületesség paradoxona”

rfk6.jpgÖSSZEFÉRHETETLENSÉG - A The Nation feltárta azokat a dollár milliókat, amelyeket a Gates Alapítvány adományozott olyan vállalatoknak, amelyekben az alapítvány részvényekkel rendelkezik. (Forrás:thenation.com)

 

rfk-4.jpgVÁLLALATI JÓTÉKONYSÁG – A The Nation összesen közel 2 milliárd amerikai dollárt kitevő, adóból levonható, jótékonysági célra fordított összegre bukkant, amelyet a Gates Alapítvány adományozott profitorientált üzleti vállalkozásoknak, köztük olyan cégeknek is, amelyekbe az alapítvány pénzt fektetett be, ilyen például a GlaxoSmithKline is. Az adományban részesített TOP10 cég több mint fél milliárd amerikai dollárt vághatott zsebre. (Forrás:thenation.com)

 

Robert F. Kennedy Jr. arra hívja fel a figyelmet, hogy Bill Gates a tömeges vakcinázásra irányuló programok felé térítette el a WHO-t, amelyek sok mindennek nevezhetők, csak biztonságosaknak nem.

Ezt a kérdést azonban Gates még csak nem is érintette, függetlenül attól, hogy éveken keresztül számos nyilatkozatot tett azzal kapcsolatban, hogy mennyire nagy szükség van a világ népességének szabályozására, és hogy a vakcinák jelentik a legjobb eszközt erre.

 

A cikket írta: Alex Pietrowski

(Source: wakingtimes.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://nexusmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr6615670352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Exploiter 2020.05.09. 09:27:01

Alapvetően az oltások jó dolgok, szerintem ez vitathatatlan tény.

De a mostani helyzetben azt állítani, hogy az emberiség nem élhet újra normális életet, amíg el nem készül az új csodaszer és normális kutatás, tesztelés nélkül, minden hagyományos és jó okkal meghatározott folyamatot félredobva emberek milliárdjait oltsák be vele...
Ez teljes őrület.
Az is, hogy mennyien komolyan veszik.
Nem vagyok egy összeesküvés fan, de az látszik, hogy minden jelentős hatalom és befolyással rendelkező személy most látja elérkezettnek az időt, hogy megreformálja vagy maga képére alakítsa a világot.
Az emberek egymással versenyeznek, hogy lemondjanak minden jogukról, az állampolgárok megfigyelése, korlátozása, a mozgásuk, cselekedeteik, szokásaik gyökeres átalakítása zajlik.
Mindenhol a “New normal” megy, normalizálni próbálják azt ami az emberiség létrejötte óta a létező legembertelenebb módja az életnek.
Az USA-ban a börtönöket kiürítik, cserébe börtönbe zárnak családanyákat amiért dolgozni mertek, miután nincs pénzük, az iskolákból konkrét börtönöket csinálnak, olyan korlátozásokkal, ami elképzelhetetlen. A társadalmat széttépik, az alapvető emberi igényeket törvényben megtiltják. Ne fogj kezet, ne menj a másik ember közelébe, ne találkozz a családoddal, ne szórakozz, ne játsszanak együtt a gyerekek, ne szocializálódj, ne tedd ki a lábad a szabadba, az ajtón se, nem mehetsz moziba, színházba, kocsmába, parkba, játszótérre, nem kereshetsz pénzt sem. Itthon elég lightos a dolog, de a tengerentúlon ez nem vicc.

A csoda Szingapúrban robotokkal meg drónokkal kergetik az embereket a szabadban? Mások meg ezt a példát követnék?

Elég volt egy szaros megfázás, hogy mindenki kivetkőzzön magából és átadja a racionalitás helyét az őrületnek.

Soha az életemben nem csalódtam még ekkorát az emberiségben.

savaz 2020.05.09. 09:30:14

Az oltásellenesség az oktatás csődje. Aki elsajátította az általános iskolai tananyagot annak tudnia kellene értelmezni az immunitás fogalmát és hatásmechanizmusát. Tudnia kellene különbséget tenni a százalékokban mérhető halálozási és tízezrelékben mérhető szövődmények előfordulása között.
Az összes oltásellenesnek ajánlanám, hogy olvasgasson halálozási anyakönyveket a múlt századból. Megdöbbentő, hogy mennyi kisgyerek halt meg. Ma már ennek nyoma sincs a védőoltásoknak köszönhetően.

Emmett Brown 2020.05.09. 19:59:07

ha nem lennének oltások, a kezelésekkel sokkal nagyobb pénzt tudnának kaszálni.
süti beállítások módosítása
Tudomány és technológia Egészség Ökológia Család Elme és lélek Titkok és jelenségek