A Glasgowi Egyetem kutatói megvalósították a levitációt – mármint olyan szinten, hogy sikerült polisztirol részecskéket lebegtetniük a levegőben és mindehhez semmi mást nem használtak, csak ultrahang által keltett akusztikus hullámokat.
A technológia tökéletesítését követően forradalmasíthatjuk azt a módot, ahogyan kapcsolatba lépünk egymással, különféle szerkezetekkel vagy bármiféle anyaggal. Az adatok például, szó szerint, fizikailag lebegő tárgyakként jelenhetnek meg, amint felénk úsznak a levegőben. Olyan törekvések is napvilágot láttak, miszerint ezekre a tárgyakra egyszerű kézmozdulatokkal fogunk tudni majd gyengéd hatást gyakorolni annak érdekében, hogy könnyen használhatóvá tegyük azokat.
Ahogyan azt az egyetem, az ember és a számítógép közötti együttműködés lehetőségének kidolgozásával foglalkozó professzora, Stephen Brewster elmagyarázta: „Ha mondjuk, egy autó megtervezésén dolgoznék, akkor ahelyett, hogy bármiféle modellező anyag használatával végezném ezt el, a kocsi karosszériája apró pixelekre bontva a szemem előtt lebegne a levegőben. Például, egyszerű kézmozdulatokkal változtathatnék azon, hogyan működjön a fényszóró.”
Okos eszközök szintén programozhatóvá válnának ezzel a technológiai áttöréssel. A zenelejátszást úgy indíthatnánk el, hogy egyszerűen csak megérintjük a levegőben előttünk lebegő „Play” gombot.
A felfedezést azonban még széles körű vizsgálatok alá kell vetni, hogyan is lehetne mindezt alkalmazni a való világban.
A képzelet szárnyalása? Nem igazán - vallják a fizikusok
Nem ez az első alkalom, hogy a fizikusok meglebegtetetik a levitációs elméletet. Valójában a St. Andrews Egyetem elméleti fizikusai már 2007-ben képesek voltak parányi tárgyak lebegtetésére – de csak elméletben. A feltételezés azután született meg, hogy a fizikusok egyetértettek abban, miszerint a levitáció a Casimir-effektus megfordításának eredményeként értelmezhető.
A Casimir-effektus – viszonylag leegyszerűsítve – nem más, mint két tárgy között fellépő és egymásra ható mágneses vonzóerő. Ez teszi lehetővé, hogy a kvantum energia által „összetapadjanak”. Megfordítva ezt a jelenséget, a tudósok úgy gondolják, hogy – elméletileg – a tárgyak képessé válnának a levitációra.
Ennek a teóriának a mezsgyéjén haladva az egyetem Fizika és Asztronómia Karán, Ulf Leonhardt professzor és Dr. Thomas Philbin, elkezdtek számításokat végezni és lemodellezni egy olyan típusú lencsét, amely semmissé tenné ezt a molekulákat összetartó „ragasztó” hatást.
Azonban kísérleteik befejeztével sem volt rá képes egyik tudós sem, hogy egy olyan tényleges technológiát megalkosson, amellyel elérhetnék a céljukat. Ennek ellenére, írásba foglalták, hogy elméletük gyökeres változást idézhetne elő a nanotechnológia területén. Ha a tudósok megtalálnák a módját annak, hogyan lebegtethetnek tárgyakat a levegőben a kvantumfizika manipulálása révén, akkor olyan elektromos áramkörök és mechanikus eszközök megalkotására lennének képesek, amelyek bármilyen környezetben alkalmasak lennének a közösen elvégzett munkára, és nem kellene attól tartani, hogy hirtelen összetapadnának.
Leonhardt professzor ezt így magyarázta: „Végső soron a nanovilágban a Casimir-hatás jelenti a feszültség okozóját, kiváltképp néhány mikro-elektromechanikai rendszer esetében.”
„Hasonló rendszerek már igen fontos szerepet játszanak – például apró mechanikus eszközök, amelyek kiváltják, hogy az autóban a légzsák a megfelelő pillanatban felfújódjon, vagy amelyek energiával látják el azokat a parányi ’labor-egy-chipben’ eszközöket, amelyeket a kémiai elemzéseknél és a gyógyszerek tesztelésénél használnak.”
„A mikro- és nanokészülékek sokkal finomabban és jóval kisebb súrlódással vagy akár súrlódásmentesen működhetnének, ha sikerülne megváltoztatni ezt a hatást.”
A Massachusettsi Műszaki Egyetem mérnökeit annyira lenyűgözte ez az elgondolás, hogy úgy döntöttek, maguk is szerencsét próbálnak egy tárgy lebegtetését illetően, bár ők ezúttal elektromágneses részecskékkel próbálták ki mindezt. A találóan „Levitron”-nak elnevezett módszer segítségével képesek voltak a levegőben tartani egy tárgyat a mágneses taszítás és egy pörgettyű giroszkópikus hatásának egyesítésével.
Az elméletek tehát ismét bebizonyították, hogy papíron igen hatékonyan működnek, de a tudósoknak mind ez idáig még nem sikerült kifejleszteniük egy olyan szerkezetet, amely valóban képes lenne a tárgyak lebegtetésére.
Ha jobban fontolóra vesszük ez utóbbi tanulmányt, a technológia, amelynek segítségével tárgyakat lebegtethetünk a levegőben, még valóban gyerekcipőben jár. De ha azt is figyelembe vesszük, hogy meddig jutottunk el 2007 óta, vajon ki merné azt állítani, hogy hamarosan ne lehetnénk tanúi annak, amikor ez a sci-fi álom tényleg valósággá válik?
A cikket írta: Rhonda Johansson
(Forrás: naturalnews.com)
____________________________________________________________________________________________
- Milyennek találtad a cikket? - Jelezd, ha tetszik vagy írj kommentet!
- Érdekelheti barátaidat és ismerőseidet is ez a hír? - Oszd meg velük!
- Elsőként akarsz értesülni legfrissebb bejegyzéseinkről? - Kövesd a blogunkat!
- Te milyen témákról olvasnál szívesen? - Ne maradj le! Szavazz Te is!
