Hogyan tesznek a mikrobáink azzá, amik vagyunk?
2019. december 05. írta: Nexus Magazin

Hogyan tesznek a mikrobáink azzá, amik vagyunk?

 

Azoknak, a többnyire csak undort keltő kutatási módszereknek az alkalmazásával, amelyek láttán szinte alig tudjuk visszatartani émelygésünket, Rob Knight mikrobiológus felfedi a mikrobák titkos ökoszisztémáját.

A mikroorganizmusok alkotta ökológiai rendszer, vagyis a mikrobiom, nemcsak az emberi testben, hanem a Földön fellelhető valamennyi élőlény szervezetében megtalálható.

Az általa elvégzett vizsgálatok során Rob Knight egy olyan összetett, belső ökológiát fedezett fel, amely a súlyvesztéstől kezdve a különböző betegségekre való hajlamig, mindenre kihat.

Ahogyan erről 2012-ben a Nature Magazinnak nyilatkozott: „Ezekre a kutatásokra engem gyakorlatilag az ösztönöz, hogy megérthessem és választ kaphassak arra, hogyan segíthet bennünket a mikrobiális világ az ember és a környezet egészségének megőrzésében és fejlesztésében.”

Knight legfrissebb kutatásai közé tartozik az „Amerikai Zsigerek” nevet viselő projekt, amelynek keretében kísérletet tesznek arra, hogy nyílt hozzáférésű adatbányászati eszközök és civil tudósok segítségével feltérképezzék az Amerikai Egyesült Államok egyedi mikrobiomját, és ezáltal megtudhassák, hogyan befolyásolja az életmód és az étrend az ember belső flóráját és faunáját, illetve általános egészségi állapotát.

Follow Your Gut: The Enormous Impact of Tiny Microbes című könyve a TED Könyvek sorozatában jelent meg.

Ahogyan a kutatások mindinkább bizonyítják a bélrendszer egészsége és a jóllét közti kapcsolatot, az is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az egészséges, hosszú élet olyan génekhez köthető, amelyek az emberi bél mikrobiótában találhatók... - cikk: A hosszú élettartamot ajándékozó mikrobiom

 (Magyar felirat beállítása: Feliratok - Beállítások/nyelv megadása)

 _________________________________________________________________________________________

  • Milyennek találtad a cikket? - Jelezd, ha tetszik vagy írj kommentet!
  • Érdekelheti barátaidat és ismerőseidet is ez a hír? - Oszd meg velük!
  • Elsőként akarsz értesülni legfrissebb bejegyzéseinkről? - Kövesd a blogunkat!
  • Te milyen témákról olvasnál szívesen? - Ne maradj le! Szavazz Te is!

A bejegyzés trackback címe:

https://nexusmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr3115339892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
Tudomány és technológia Egészség Ökológia Család Elme és lélek Titkok és jelenségek