Mindannyian hallottunk már a salemi boszorkányperekről, de a boszorkányságot és kuruzslást övező hisztéria eredményeként, sok más per is zajlott világszerte a 16. század végén és a 17. század elején.

Valais: Franciaország-Svájc, 1428 – 1447

A gyakran az első európai boszorkánypernek tartott valais-i események, a francia nyelvet beszélő Valais régióban kezdődtek, majd átterjedtek a német ajkú Wallisra. A perek során legalább 367-en vesztették életüket (a tényleges szám ennél magasabb is lehet), ugyanannyi férfit öltek meg, mint nőt.

A nagyszabású boszorkányüldözés 1428 augusztusában bontakozott ki, amikor hét különböző megye küldöttei követelték, hogy vizsgáljanak ki minden olyan esetet, amelyben boszorkánysággal vagy varázslattal vádolnak valakit. Megfogalmazták a „szabályt", hogy akit háromszor is megvádolnak boszorkánysággal, azt le kell tartóztatni.

Aki fogságba került, nem menekült többé; ha bűnösnek vallotta magát, máglyán lelte halálát, ha pedig tagadott, addig kínozták, amíg ki nem csikarták belőle a beismerő vallomást. A tárgyalást ugyan gyéren dokumentálták, fennmaradt azonban a helyi törvényszéki írnok, Johannes Fründ néhány feljegyzése.

Egy boszorkánysággal vádolt asszony esik át a vízpróbán, amely során vízbe merítik, hogy bizonyítsák bűnösségét a boszorkányság vétkében. (Forrás: Bettmann/Getty Images)

Trier: Németország, 1581 – 1593

Az európai történelem egyik legnagyobb boszorkánypere 1581-ben kezdődött egy Trier melletti, vidéki egyházmegyében. Bár majd hat évbe telt, de a boszorkányüldözés végül a városban is eluralkodott.

A nagyszabású tisztogatást valószínűleg politikai indítékok mozgatták. A frissen kinevezett érsek, Johann von Schöneburg bizonyítani szerette volna a jezsuiták iránti hűségét, ezért elrendelte, hogy tisztítsák meg az érsekséget három non-konformista csoporttól: a protestánsoktól, a zsidóktól és a boszorkányoktól. A boszorkánysággal vádolt emberek közül nagyon kevesen nyerték vissza szabadságukat.

1587 és 1593 között 22 faluból 368 vádlottat égettek meg élve; szinte mindannyian kínzás hatására tettek beismerő vallomást. Az áldozatok majdnem egy harmada nemes volt, vagy valamilyen pozíciót töltött be a kormányban vagy a különböző közigazgatási egységekben. Akadtak köztük bírák, polgármesterek, tanácsnokok, kanonokok és lelkészek is.

Szt. Péter-székesegyház, Trier, Rajna-vidék-Pfalz. (Forrás: Insights/Getty Images)

North Berwick: Skócia, 1590 – 1592

Amikor Skócia királya, VI. Jakab, Koppenhágába hajózott, hogy feleségül vegye a dán Anna hercegnőt, a part mentén végigsöprő heves vihar miatt kénytelen volt kikötni Norvégiában, és pár hétig ott is maradni. A vihar keletkezését boszorkányságra fogták, amelyet azután a király rögeszmésen igyekezett is felszámolni. Annyira megszállottan harcolt céljáért, hogy Daemonologie (Démonológia) címmel még könyvet is írt, amelyben síkra szállt a boszorkányüldözés mellett.

VI. Jakab király Daemonologie című könyvének címlapja. (Forrás: Bettmann/Getty Images)

Az első áldozat Gilly Duncan volt. A gyógyító praktikák használatával vádolt, és hosszas kínzásnak alávetett Duncan bevallotta, hogy szövetséget kötött az ördöggel. Bűnéért máglyán égették meg.

Összesen 70 embert vádoltak meg boszorkánysággal, köztük a skót nemesség több tagját is, de a mai napig nem tudjuk, végül is hányan lelték halálukat. Az események hatása olyan erősnek bizonyult, hogy valószínűleg Shakespeare is a per egyes elemeit - többek közt a kínzási rituálékat - használta fel a Macbeth megírásához.

A North Berwick-i boszorkányperek voltak az első nagyszabású ilyen perek Skóciában, ezeket azonban sok követte. A becslések szerint összesen 3-4000 ember veszítette életét ilyen vádak miatt 1560 és 1707 között.

Fulda: Németország, 1603 – 1606

Húszéves száműzetéséből visszatérve Balthasar von Dernbach, a fuldai kolostor hercegapátja, a katolikus ellenreformációhoz csatlakozva fáradozott a vallásos liberalizmus térhódításának meghiúsításán. Kíméletlen nyomozást indított boszorkányok és varázslók ellen, hogy megszabadítsa Fulda városát a „tisztátalan” jelenségektől.

A legismertebb áldozat egy Merga Bien nevű állapotos asszony volt. A második férje, közös gyermekeik, valamint a férje munkaadójának családtagjai megölésével vádolt nőt kínzással kényszerítették vallomásra. Bűnösnek találták, és máglyán megégették. A boszorkányüldözésnek 1605-ben Dernbach halála vetett véget.

A fuldai boszorkányperek idején tömlöcnek használt torony. (Forrás: Heinrich Stürzl)

Pendle: Anglia, 1612 – 1634 

A 17. század leghíresebb, és legrészletesebben dokumentált perei közé tartoznak azok, amelyek az angliai Lancashire-ben zajlottak, a Pendle domb környékén, egy szegény, törvényeken kívül álló vidéken, ahol a koldulás és a varázsszerekkel történő gyógyítás mindennapos tevékenység volt.

A pereket megelőző évtizedekben felerősödött a boszorkányoktól való félelem, amelyet csak tovább szított Skócia királyának, VI. Jakabnak (aki ekkor már I. Jakab néven Anglia királyaként is uralkodott) eltökélt harca azért, hogy megtisztítsa birodalmát a varázslattól.

A helyi békebíró, Roger Nowell hatáskörébe tartozott előállítani mindenkit, aki nem volt hajlandó részt venni az anglikán egyház szertartásain, ekkor azonban azzal is megbízták, hogy vizsgálja ki azokat az eseteket, amikor boszorkányság gyanúja merült fel.

Ilyen vádat fogalmazott meg egy halifaxi kereskedő, aki azt állította, hogy egy helyi asszony, Alizon Device, boszorkányság gyakorlásával okozott neki agyvérzést. Device önként elismerte bűnét, és több rokonára is terhelő vallomást tett. Más helyiek is vallottak a rokonaik ellen, de azután később, ők maguk is a vádlottak közé kerültek.

Összesen 12 embert vádoltak meg azzal, hogy boszorkányság által 10 ember halálát okozták. A vádlottak közül tizenegyen álltak bíróság elé - kilenc nő és két férfi -, közülük tízet bűnösnek találtak, és fel is akasztották őket.

A lancasteri vár, ahol - kettő kivételével - minden vádlott pere zajlott. (Forrás: Dave Moorhouse/Getty Images)

Torsåker: Svédország, 1674 – 1675

A svéd történelem legnagyobb boszorkánypere - és a feljegyzett történelem egyik legnagyobb tömeges boszorkánygyilkossága – során, egyetlen nap alatt 71 boszorkánysággal vádolt embert fejeztek le és égettek meg, köztük 65 nőt, a régióban élő női lakosság körülbelül egyötödét.

A vérengzés akkor kezdődött, amikor az ytterlännäsi lelkésznek, Laurentius Christophori Hornæusnak meghagyták, hogy vizsgálja meg, történt-e boszorkányság az egyházközségben. Ő ekkor a templom ajtajába állított két fiatal fiút, és elrendelte, hogy azonosítsák a boszorkányokat a homlokukon található, láthatatlan sátánjel alapján.

Hornæus legnagyobb döbbenetére az egyik fiú az ő feleségét is boszorkánynak nevezte, ezt azonban gyorsan eltussolták. A vádlottakat azzal gyanúsították meg, hogy gyerekeket raboltak el, és (a wiccák és új pogányok által évente nyolcszor megtartott) sátánszombatra vitték - a svéd folklórban népszerű mezőre - Blockulába, ahol maga az ördög tartott fogadást.

Az 1675-ös torsåkeri boszorkányperek emlékműve. (Forrás: Y-näsmannen)

A vádakat jobbára gyerekek elbeszélései alapján emelték, a vallomásokat pedig változatos eszközökkel kényszerítették ki: ostorozással, jeges vízben fürdetéssel, de még azzal is fenyegetőztek, hogy kemencében sütik meg a vádlottak gyermekeit.

Nagyon kevés feljegyzés maradt fenn a perekről, a legfontosabb dokumentum Hornæus unokájától származik, aki 60 évvel a perek lezárulása után vetette papírra, hogyan emlékezett az eseményekre a nagymamája. A perek legitimitása valószínűleg hagyott kívánnivalót maga után. A bizottság és a helyi bíróságok ugyanis, a végrehajtás előtt, elmulasztották jelenteni a halálos ítéleteket a fellebbviteli bíróságnak.

 _____________________________________________________________________________________

• Milyennek találtad a cikket? - Jelezd, ha tetszik vagy írj kommentet!
• Érdekelheti barátaidat és ismerőseidet is ez a hír? - Oszd meg velük!
• Elsőként akarsz értesülni legfrissebb bejegyzéseinkről? - Kövesd a blogunkat!
• Te milyen témákról olvasnál szívesen? - Ne maradj le! Szavazz Te is!