Hogyan lehetséges, hogy az ember, miközben egy „nyomorultul erőszakos faj”-hoz tartozik, ugyanakkor „elképesztően önzetlen és együttérző” is? Hogyan érthetjük meg legjobb és legrosszabb énünk biológiáját? A száraz, tudományos magyarázat így hangzik: „Agyunk odaszól a gerincnek, odaszól az izmoknak, hogy tegyék ezt, meg azt, és hurrá! Viselkedtünk.” A viselkedés értelmét azonban nehéz megérteni, „mert egyes helyzetekben a ravasz meghúzása borzasztó tett, máskor pedig hősies önfeláldozás.”

Robert Morris Sapolsky egy amerikai neuroendokrinológus és író. Jelenleg a biológia és az idegtudományok professzoraként tanít a Stanford Egyetemen, és a Kenyai Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa is egyben.

Sapolsky a Szovjetunióból emigrált szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, Brooklynban. Gyermekkorában sokszor töltötte azzal a szabadidejét, hogy az ezüsthátú gorillákról olvasott, és elképzelte, milyen lenne, ha velük együtt élhetne. 12 éves korában pedig már rajongói leveleket is elkezdett küldözgetni a nevesebb főemlőskutatóknak. Majd beiratkozott a John Dewey Főiskolára, és egyre több, az ezüsthátú gorillákkal foglalkozó tankönyvet vett a kezébe, valamint emellett, autodidakta módon, elkezdte tanulni a szuahéli nyelvet.

Sapolsky ateistaként jellemzi saját magát. Amikor 2002-ben megkapta az Emperor Has No Clothes Award (A császárnak nincs ruhája) elnevezésű díjat - amelyet olyan közéleti személyiségeknek ítélnek oda, akik kendőzetlenül és őszintén beszélnek a vallás hiányosságairól és tárják fel annak korlátait -, köszönőbeszédében a következőket mondta: „Én egy ortodox családban nőttem fel, és alázatos vallásosságra neveltek körülbelül olyan 13 éves koromig. Kamaszkoromban, határozott fellépésem első megnyilvánulásaként, hátat fordítottam valamennyi vallási nézetnek, ami csak létezett.”

(Fotó: Stanford News – Stanford University)

1978-ban Saposlky summa cum laude minősítéssel szerezte meg a diplomát biológiai antropológiából a Harvard Egyetemen. Ezt követően Kenyába utazott, hogy a maguk természetes környezetében tanulmányozhassa a páviánok szociális viselkedését. Amikor a szomszédos országokban kitört az ugandai-tanzániai háború, Sapolsky úgy döntött, hogy Ugandába utazik, és közelebbről is szemügyre veszi a háborút. Ezt a cselekedetét azután később így kommentálta: „Huszonegy éves voltam, és kalandra vágytam. […] Úgy viselkedtem, mint egy kései kamaszkorát élő hímnemű főemlős.” Először Uganda fővárosába, Kampalába ment, innen a zairei határhoz, majd azután ismét vissza Kampalába, így szemtanúja lehetett olyan harcoknak is, mint amilyen például Uganda fővárosának a tanzániai hadsereg által történő elfoglalása volt, 1979. április 10-én. Sapolsky ezek után visszatért New Yorkba, és a Rockefeller Egyetemen folytatta tovább tanulmányait, ahol neuroendokrinológiából Ph.D. fokozatot szerzett.

A kezdeti, körülbelül másfél éven át tartó, terepen folytatott vizsgálatokat követően, a 70-es évek végétől, egészen a 90-es évek elejéig, mintegy 25 éven át minden nyáron visszatért Afrikába, hogy ugyanazt a páviáncsoportot tanulmányozhassa. Minden évben, négy hónapon keresztül, naponta 8-10 órát töltött ezekkel a főemlősökkel és feljegyzéseket készített a viselkedésükről.

(Fotó: Stanford News – Stanford University)

Neuroendokrinológusként, kutatásai során leginkább a stresszel és a neuronális degenerációkkal kapcsolatos kérdésekre fókuszált, valamint olyan génterápiás módszerekre, amelyek a betegségre hajlamos neuronok megóvására szolgálnak. Jelenleg is egy olyan génátviteli technikán dolgozik, amely képes ellenállóbbá tenni a neuronokat a glükokortikoidok hátrányos hatásaival szemben. Sapolsky minden évben hosszabb időt tölt el Kenyában a vadonélő páviánok populációját tanulmányozva, annak érdekében, hogy beazonosíthassa a környezetükben fellelhető stresszforrásokat, valamint a személyiség és a stresszhez köthető betegségek mintázatainak kapcsolatát ezekben az állatokban.

Sapolsky munkájáról a sajtóban is széles körben tesznek említést, ezek közé tartozik például a National Geographic dokumentumfilmje, a Stress: Portrait of a Killer (Stressz: Egy gyilkos portréja), vagy a The New York Times, a Wired Magazine és a Stanford Egyetem magazinjában megjelent cikkek.

^{Sapolsky a főemlőskutatásra és az idegtudományra való szakosodása révén a mentális egészségről – tágabb értelemben pedig az emberi kapcsolatokról – folytatott nyilvános párbeszédek kulcsszereplőjévé vált, az evolúciós összefüggések tekintetében.}

Számos könyvet írt a nagyközönség számára is, ilyen például az A Primates's Memoir: A Neuroscientist's Unconventional Life Among the Baboons (Egy főemlős emlékiratai: Egy idegtudós nem szokványos élete a páviánok között) vagy legutóbbi műve, a Behave: The Biology of Humans at Our Best and Worst, amely Viselkedésünk – Az ember biológiája legjobb és legrosszabb pillanataiban címmel várhatóan idén jelenik meg Magyarországon.

 ____________________________________________________________________________________________

• Milyennek találtad a cikket? - Jelezd, ha tetszik vagy írj kommentet!
• Érdekelheti barátaidat és ismerőseidet is ez a hír? - Oszd meg velük!
• Elsőként akarsz értesülni legfrissebb bejegyzéseinkről? - Kövesd a blogunkat!
• Te milyen témákról olvasnál szívesen? - Ne maradj le! Szavazz Te is!